Vendégségben – Matej Stupica

Vendégségben – Matej Stupica

Szombatonként 19 órától a Plac Rádión hallható a VENDÉGSÉGBEN című műsor, amelyben közelebbi és távolabbi környezetünkből származó művészek, tudósok, a művelődési élet szereplői és nyitott szemléletű polgárok beszélgetnek velünk. Azt, hogy ki, kinek lesz a vendége, szinte lehetetlen előre tudni, és ez a spontaneitás szerencsésen elkerülhetővé teszi azt a modorosságot, amely az előre kitalált műsoroknak gyakori jellemzője.

Április 10-én, szombaton, 19 órai kezdettel sugározzuk a Plac Rádió VENDÉGSÉGBEN című műsorának tizenegyedik epizódját, amelyben Matej Stupica vizuális művész lesz a vendégünk. A műsort hétfőn 17 órától ismételjük.

 

Matej Stupica különböző területeken alkotó művész: vizuális művészettel, illusztrálással, forgatókönyvírással foglalkozik. Művészete különböző médiumokat köt össze és többféle kifejezésmóddal és hangelemekkel kombinálja azokat. A szociális és politikai témákat iróniával közelíti meg – vagy magukon a médiumokon keresztül zárja le a paradoxonokat –, amivel megkérdőjelezi a modern társadalom felvilágosultságát. Alkotásait Szlovéniában és külföldön mutatta be, sajtóillusztrációiért két díjat kapott (Szlovén illusztrációs biennálé, Ljubljana) és két egyetemi műalkotói díjjal díjazták (Képzőművészeti Akadémia, Ljubljana).   

 

Matej Stupicával Petar Mitrić beszélget.

 

www.matejstupica.net

 

A beszélgetés a ljubljanai Sploh központ és a szabadkai Kortárs Kulturális és Művészeti Központ együttműködésének részeként jött létre, a Közösségépítés kultúrán keresztül nevű programon belül. A programot a Nyílt Társadalom Alapítvány szerbiai irodája támogatta a szabadkai Klara és Rosa PE projektje mentén.