Vendégségben - Kiss Tibor Noé

Vendégségben - Kiss Tibor Noé


Fotó: Komjáthy Zsuzsanna

 

Szombatonként 19 órától a Plac Rádión hallható a VENDÉGSÉGBEN című műsor, amelyben közelebbi és távolabbi környezetünkből származó művészek, tudósok, a művelődési élet szereplői és nyitott szemléletű polgárok beszélgetnek velünk. Azt, hogy ki, kinek lesz a vendége, szinte lehetetlen előre tudni, és ez a spontaneitás szerencsésen elkerülhetővé teszi azt a modorosságot, amely az előre kitalált műsoroknak gyakori jellemzője.

Április 17-én, szombaton, 19 órai kezdettel sugározzuk a Plac Rádió VENDÉGSÉGBEN című műsorának tizenegyedik epizódját, amelyben Kiss Tibor Noé író lesz a vendégünk. A műsort hétfőn 17 órától ismételjük.

 

Kiss Tibor Noé 1976. február 19-én született Kispesten. Tízes éveiben az FTC igazolt futballistája volt, 1996-ban középfokú végzettséget szerzett a MÚOSZ Bálint György Újságíróiskolában, majd a Pécsi Tudományegyetemen szociológiát hallgatott. 2003 óta tördelőszerkesztőként dolgozik, 2010-től a Jelenkor, 2016-tól pedig a Színház folyóirat munkatársa. A nevéhez fűződik a pécsi Irodalmi Diszkó elnevezésű rendezvénysorozat és a szoc.reál nevű társadalomtudományi és kulturális periodika. Első regénye, az Inkognitó 2010-ben jelenik meg. A Bródy-díjat kiosztó zsűri beválasztott az öt legjobb elsőkötetes szerző közé. 2014-ben a Magvető gondozásában jelenik meg második regénye Aludnod kellene címen. 2016 óta regényeit cseh, német, lengyel és szlovén nyelvre is lefordítják, de novellái, regényrészletei és más írásai is olvashatók észt, horvát, román, szlovák nyelveken. Szépirodalmi szövegei számos print és online kiadványban és antológiában megjelentek. A Keret Alkotócsoport felkérésére érzékenyítő színdarabot írt Magadról nem akarsz beszélni? címmel, amelyet fogyatékos és roma amatőr színészek adtak elő. Díjai: Békés Pál-díj (2015) és Prima Primissima Baranya Megyei Prima Díj (2017), Hazai Attila Irodalmi Díj (2020). Élete egyik legmaradandóbb élményének tartja, hogy 2013 és 2015 között Pécsbányán futballedzéseket tarthatott hátrányos helyzetű fiataloknak. Rajong a radikális zenei műfajokért a trash poptól a dark ambienten át a sludge metálig.

2020-ban megjelent Beláthatatlan táj című regényét beválogatták a 2021-es Libri irodalmi díj tíz döntőse közé.

 

Kiss Tibor Noéval Szász Csongor beszélget.

 
 

A beszélgetés a pécsi Szabadkikötő és a szabadkai Kortárs Kulturális és Művészeti Központ együttműködésének részeként jött létre, a Közösségépítés kultúrán keresztül nevű programon belül. A programot a Nyílt Társadalom Alapítvány szerbiai irodája támogatta a szabadkai Klara és Rosa PE projektje mentén.