Vendégségben - Kovács Balázs

Vendégségben - Kovács Balázs


Fotó: Sorin Nainer

 

Szombatonként 19 órától a Plac Rádión hallható a VENDÉGSÉGBEN című műsor, amelyben közelebbi és távolabbi környezetünkből származó művészek, tudósok, a művelődési élet szereplői és nyitott szemléletű polgárok beszélgetnek velünk. Azt, hogy ki, kinek lesz a vendége, szinte lehetetlen előre tudni, és ez a spontaneitás szerencsésen elkerülhetővé teszi azt a modorosságot, amely az előre kitalált műsoroknak gyakori jellemzője.

Május 15-én, szombaton, 19 órai kezdettel sugározzuk a Plac Rádió VENDÉGSÉGBEN című műsorának tizenötödik epizódját, amelyben Kovács Balázs zenész, filozófus, rádió vezető és tanár lesz a vendégünk. A műsort hétfőn 17 órától ismételjük.

 

Kovács Balázs 1980-ban született Székesfehérváron, majd az egyetem miatt Pécsre került, és ott is maradt. Filozófia, esztétika, kulturális antropológia és linux rendszergazda képzések mellett bekapcsolódott az elektronikus zenei stúdió kurzusaiba, a Publikum (később GFM) Rádió munkájába és a Közelítés Egyesület tevékenységébe is. A Periszkóp Rádió és a Dióbél Kiadó alapítója, a PTE-MK Elektronikus zenei médiaművészet képzés vezetője, valamint vidékre költözése óta a Hangfarm kiállítótér és alkotótáborok szervezője. Alkotóként különféle kísérleti zenei, művészeti eseményeken jelenik meg improvizatív performanszokkal (Xrc ill. Eszelős meszelős néven), installációkkal, workshop-vezetésekkel. Kutatási témái a webaudio, a kép-hang leképezési megoldások (szonifikáció), valamint saját maga által készített hanglemezvágó gépének fejlesztése.

 

Kovács Balázzsal Szász Csongor beszélget.

 

http://kbalazs.periszkopradio.hu/

https://www.eszemesz.hu/ – Eszelős meszelős projekt

https://diobelkiado.hu/ – Dióbél Kiadó

http://hangfarm.hu/ – Hangfarm szabadtéri kiállítótér és alkotótáborok

https://www.art.pte.hu/ezmba – PTE-MK Elektronikus zenei médiaművészet BA képzés http://makker.hu/ – webaudio projektek

 

 

A beszélgetés a pécsi Szabadkikötő és a szabadkai Kortárs Kulturális és Művészeti Központ együttműködésének részeként jött létre, a Közösségépítés kultúrán keresztül nevű programon belül. A programot a Nyílt Társadalom Alapítvány szerbiai irodája támogatta a szabadkai Klara és Rosa PE projektje mentén.