Mindennek időre van szüksége // beszélgetések Visky Andrással

Mindennek időre van szüksége // beszélgetések Visky Andrással

 
2023. április 1., 19.30 óra. @ Kosztolányi Dezső Színház. Szabadka. Kitelepítés. Visky Andrással regényéről Góli Kornélia beszélget, A Nyári Mozi Színházi Közösség és a Kosztolányi Dezső Színház szervezésében.
 
Visky András József Attila-díjas erdélyi magyar író, drámaíró, dramaturg, tanár, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatója. Figyelemre méltó költői és színházi munkássága mellett tavaly megjelent, Kitelepítés című regénye lesz a beszélgetés középpontjában, amely az utóbbi évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációjának mondható! 
 
„Visky András Kitelepítés című regénye az elemi életigenlés, a feltétel nélküli szeretet, a gondviselésben való hit felszabadító erejét beszéli el egy kilenctagú család lágertapasztalatán keresztül, oly módon, hogy a kitelepítés nem tragédiaként, sorscsapásként jelenik meg, hanem Isten által elrendelt szükségszerűségként. Sajátos üdvtörténet tárul elénk, mely az istenfélő ember tántoríthatatlanságáról ad számot, aki mindenkor szabad individuumként tekint önmagára – még deportáltként is –, képes tűrni, bízni, várakozni.– Béres Norbert