Plac Rádió: Ember – Szász Bálint

Plac Rádió: Ember – Szász Bálint

2022. március 4., péntek, 17 óra, ismétlés március 8-án, kedden 17 órakor.

 

Szász Bálint a családjával 1993-ban költözött a vajdasági Csantavérről a magyarországi Bajára. Viszonylag korán, már 18 évesen eljutott Szingapúrba és Malajziába. Kiderült az is, hogy idegen nyelvtudás nélkül mindez nehezen fog menni, ezért Angliában Au-pair munkát vállalt és elvégzett egy nyelviskolát. Az egy éves angliai tartózkodás végén, némi szerencsével eljutott Jamaicára. Miközben világutazó vált belőle, a bajai főiskolán környezetmérnökként végzett. Főiskolásként az USA-ban is dolgozott, majd beutazta Amerikát. Ezután következett öt hét India, majd Vietnam és Srí Lanka egy hosszabb túrára. De a Balkán, Franciaország vagy Jordánia bejárása is megtörtént. A 2010-es évek közepén költözött ki Ciprusra, Páfoszra, ahol párjával a mai napig turizmussal foglalkoznak. Bálint példaképei közül kiemelte, David Attenborought. Szász Bálint: „Merem ajánlani a nagyvilágot. Sok mindent elvehetnek tőled, de az élményeidet, emlékeidet soha.”

Csongor Szász független közèleti rádióműsora a tágan értelmezett kortársakat mutatja be.

 

 

Az előadás a Klara és Rosa PE és a Kortárs Kulturális és Művészeti Központ projektjében, a "Kortárs Kulturális és Művészeti Központ a társadalmi változások" program keretében valósul meg. A projektet a Nemzeti Koalíció a Decentralizációért, a Jelena Šantić Alapítvány, a 484-es Csoport és az Európai Unió támogatja. ..
..

#EUzaTebe
@eusrbija