Vendégségben – Marko Bolković

Vendégségben – Marko Bolković

Szombatonként 19 órától a Plac Rádión hallható a VENDÉGSÉGBEN című műsor, amelyben közelebbi és távolabbi környezetünkből származó művészek, tudósok, a művelődési élet szereplői és nyitott szemléletű polgárok beszélgetnek velünk. Azt, hogy ki, kinek lesz a vendége, szinte lehetetlen előre tudni, és ez a spontaneitás szerencsésen elkerülhetővé teszi azt a modorosságot, amely az előre kitalált műsoroknak gyakori jellemzője.

A Vendégségben című műsorunk következő adásában Marko Bolkovićtyal, új médiumok, fényszobrok és installációk készítőjével, a pulai Visualia Fesztivál igazgatójával és alapítójával beszélgetünk.
Az alkotóval Petar Mitrić beszélget a fény művészetéről, a 2D/3D-s motívumokról, az audiovizuális installációkról, az új médiumokról, Puláról és a ROJC társadalmi központról.
Premier február 13-án, szombaton, 19 órától a Plac Rádión, ismétlés február 15-én, hétfőn, 17 órától.

A beszélgetés a púlai Rojc Szociális Központ és a szabadkai Kortárs Kulturális és Művészeti Központ együttműködésének eredménye a „Közösségépítés kulturális gyakorlatokon keresztül” program keretében. A programot a szerbiai Nyílt Társadalom Alapítvány támogatja a szabadkai "Klara i Rosa" Egyesület projektje keretében.