Képzéssel egybekötött csapatépítés a természetben

Képzéssel egybekötött csapatépítés a természetben

2020. július 31-én, augusztus 1-jén és 2-án, Kelebián tartották meg tíz résztvevővel azt a háromnapos edukatív programot, amelyen azok a kultúrmunkások vettek részt, akik aktívan részt akarnak venni egy többértékű, korszerű szabadkai művelődési központ megálmodásában és megalapításában. Ez a projekt a szabadkai kulturális élet résztvevőinek munkásságát, önszerveződését, megerősödését és hálózataik kialakítását, valamint az ismeretek fejlesztését és a polgári aktivizmus erősítését volt hivatott támogatni. Az összehasonlító projektek egyikeként a művészettel és kultúrával foglalkozó egyesületek és egyének hálózatba szervezését hajtottuk végre a Kortárs Kulturális és Művészeti Központ ernyőszervezetbe történő tömörülésével.

A tábor résztvevői a Kortárs Kulturális és Művészeti Központ (CSKU) leendő tagjai voltak: Daniela Mamužić, Gordana Vukov Ciganjik és Jelena Grujičić a Klara és Rosa Polgári Egyesület képviseletében, Igor Halasević az Authentic Vojvodina PE képviseletében, Hulló Zsófia, Lality Csaba és Ozsvár Lilien a Iuventus Ventus PE nevében, Varga Heni és Döbrei Dénes a Letnji bioskop (Nyári mozi) PE képviseletében, az Etnofest PE nevében Dejan Vujinović, a Junior Music Studio PE nevében Mészáros Armand, a No Wave films szervezetet Petar Mitrić képviselte, valamint Filip Budanović és Ilija Vuletić magánszemélyek. A központ tagjai még: Jasna Jovićević az Artust PE képviseletében, valamint a Szab-Way PE színészei és a Symposion is.
A háromnapos szemináriumon a szakelőadó Iva Čukić volt, az utolsó napon pedig Jovana Timotijević is csatlakozott hozzá.
A projektet a belgrádi Rekonstrukció Női Alap támogatta.